„Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,/ a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed/ könnyesen, aggódón, búsan, amint van,/ s keresd a Krisztust, keresd a sírban!/ Nem, úgysem fogod megtalálni ottan./ Eléd fog állani feltámadottan.” Hangzik a húsvéti versek egyik legszebbike, Túrmezei Erzsébet tollából, Húsvét hajnalán címmel. Megfogalmazza azt, ami a húsvét lényege. Lehet, hogy még mindig nincs húsvéti szívünk, talán még mindig úgy élünk, mint akinek az embereken kívül nincs semmi más reményünk és ha elbukunk a világban, akkor mindennek vége.
Lehet, hogy még mindig bűneink súlya húz le nagyon mélyre, és nem hisszük, hogy megszabadulhatunk, vagy gondjaink vették el tőlünk reményünket. Megtörténik, hogy így gondoljuk, érezzük, de a feltámadás, a húsvét ténye nem ettől függ. Ha nekünk még nem is sikerült eljutni a felkínált kegyelem elfogadásáig, Krisztus akkor is vár minket. Feltámadottan fog elénk állni, hiszen minket is megváltott. Ahogy a húsvéti versek is megfogalmazzák, keresni kell és akkor biztosan mindenki rátalál.