A kerékpár gyerekülésben élvezet a bringázás

Kerékpár gyerekülés

A biciklizésről a gyermekek megérkezése után sem kell lemondani, sőt, kifejezetten ajánlott őket is elvinni egy kis bringázásra. Ilyenkor azonban nem maradhat otthon a kerékpár gyerekülés, hiszen e nélkül lehetetlen szállítani a kis lurkókat.

Kikapcsolódásként is remek ötlet együtt felpattanni a „drótszamárra”, de a boltba vagy máshova elkerekezni is lehetséges akár már egy kilenc hónapos gyerkőccel is. A Thule ülései ugyanis többféle kivitelezésben is megvásárolhatók. Az első kerékpár gyerekülés 9 hónapos kortól kezdve 3 éves korig használható, 15 kg-ig.

A vázadapterre és csomagtartóra szerelhető típusok szintén megfelelőek a kisebbeknek, de egészen 6 éves korig lehet szállítani benne biztonságosan a gyerkőcöket. A kiváló Thule kerékpár gyerekülés fajták minden szempontból megfelelnek az elvárásoknak, a biztonsági és kényelmi szempontok mellett, a könnyű felszerelhetőség is a tulajdonságaik közé tartozik. Az erős, tartós anyagokból készült ülésekben kicsik és nagyobbak is élvezhetik a bringázás szépségeit.